A Minecraft - 1. Rész: Kiadás előtti Egyjátékos, Kreatív Módos változat.

A Minecraft fejlesztése a Mojang-nál 2009 Május 10-én kezdődött meg, még "Cave Game" (Barlangjáték) néven. A Mojang még azt sem sejtette hogy milyen nagy sikerű játékot kezdett meg. Majd egy frissítés követte három nappal később a Cave Game fejlesztésének kezdetét. És itt került bele a játékba a Zúzottkő (Cobblestone), a sima- és a füves Föld, Fadeszka, és a (Stone). Ilyenkor lett még meg az emberi Mob, azaz Steve. Majd egy nappal később a Mojang fejlesztői a Cave Game nevet elég furának találták a játéknak, és ekkor kapta meg a "Minecraft: Order of the Stone" (Minecraft: A kő rendje) nevet, de később rövidítették, Minecraft-ra. Az első hivatalosan számozott verzió a 2009 Május 16-án megjelenő 0.0.9a-volt. Majd követte minden, a Minecraft nevű játék már gazdagabb lett az Alapkővel, a Vízzel, a Lávával, Facsemetével, Homokkal, Sóderrel, Vasérccel, Aranyérccel, Szénérccel, Kovakővel, és a Fával. De emellett még a Teljes képernyős mód illetve a felhők is bekerültek a kezdetén járó Minecraft-ba. A Kiadás előtti Egyjátékos, Kreatív Módos változat, azaz a "Prior updates" korszaka befejeződött, 2009 Május végén.

-= Következő rész =-

Újabb bejegyzés
« Elöző bejegyzés
Régebbi bejegyzés
Következő bejegyzés »
0 Megjegyzés