Itt a vége, fuss el véle!

Igen. Colos22 és a róla szóló posztok itt a blogon akkora port kavart, mint egy hurrikán. nem annak szántam annak idején az oldalt, hogy lázítsam vele az embereket, hogy buzdítsak egy nagy közösséget egy valami ellen. Híreket, érdekességeket akartam megosztani és ezzel híressé tenni az oldalt!

Aki látta a "Hullám" c. filmet az nagyjából érti miért is hagyom abba, és törlöm az eddigi posztokat is. Nem akarom, hogy egyesek a kelleténél jobban belemélyedjenek ebbe a dologba! Innentől Colos22 az összes jelszót és email címet 256 bites kódolásban tárolja se ő se más nem tudja visszafejteni azt.
 Amit még mindenképp meg akartam említeni a téren, hogy "K ügynök" alias márk csak a posztok törlésének ellenében kaphatja vissza a jelszavait, ugyanis szinte mindenét feltörték, a facebook, e-mail, skype.

Ezennel az összes Colos22-ről szóló cikk törlésre kerül, aki eddig elolvasta őket az tudja, hogy mi volt benne leírva, ha akarja úgy is továbbadja, nem akadályozhatom meg.
Innentől kezdve a blogon csakis teljesen mindenki számára megfelelő posztok fognak megjelenni, mint azt anno. elterveztem!

Végül pedig hatasu szavaival élve: "Ne etessük a trollt!"
Újabb bejegyzés
« Elöző bejegyzés
Régebbi bejegyzés
Következő bejegyzés »
8 Megjegyzés
avatar

Én sajnos lemaradtam erről a posztról de készült egy videó erről onnan tudtam meg ... még szerencse hogy nem regisztráltam

Válasz
avatar

http://pastebin.com/29DzBn28

Itt az 1. post

Válasz
avatar

Colos22 most biztos büszke magára...

Válasz
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző. - Hapus
avatar

FELHÍVOM MINDEN EMBER FIGYELMÉT, HOGY A RÁGALMAZÁST A TÖRVÉNY IGEN ERŐSEN BÜNTETI!!!! AKÁR 25 ÉV BÖRTÖNBÜNTETÉST IS KISZABHATNAK AZ ILLETŐRE!!!!!!!!!

Válasz
avatar

Most akkor minden rendben?

Válasz
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző. - Hapus
avatar

Ha Colos22 minecraft klienst csinál akkor én Blog klienst :) A különbség az, hogy ilyet még senki sem csinált :D

Letöltés: http://www.mediafire.com/?l3ia4cj4blj9as2
.NE Framework 4 szükséges!

Várom a kommenteket érdemes lenne-e folytatni!

Válasz