Ilyen lenne a négyezres látótávolság!


Nos, aki játszik a Minecraft-al az tudja, hogy a látótávolságot a játék fejlesztésekor mindig egyre jobban kitolták, hiszen az 1.0-ban még maximálisan 12 chunk volt, a mostani 1.8-as verzióban pedig már 64 a maximum látótávolság. Aki nem tudná, a chunk-ok egy 21x21 blokk szélességű, és 256 blokk magasságú téglalapok, amik egy Minecraft világ legenerálódásakor játszanak fontos szerepet, hisz ezek illesztik össze a világot. Azonban, egy lelkes játékos nem elégedett meg a 64 chunk-os látótávolsággal, ezért beszerzett egy bivaly erős számítógépet, majd módosított a Minecraft Windows 10-es kiadásán (mert a PC-s változatban nem lehet módosítani a látótávolság korlátozást). És úgy tűnik sikerült neki. Legalábbis az alábbi YouTube videó magáért beszél, hiszen sikerült neki kihoznia még 4000 chunk-os látótávolságot is. A videó jobb felső sarkában látható, hogy hányas látótávolságon van éppen.

Frissítés a Minecraft konzolos verziójára!

A Mojang, és a 4J Studios (a Minecraft konzolos verziójának fejlesztéséért megbízott cég) már egy ideje nem nagyon örvendezteti meg azokat a játékosokat akik konzolon szeretnének játszani a játékkal. Azonban néhány napja egy kis jelet adtak arra, hogy még nincs minden veszve a konzolos verzióval kapcsolatban, hiszen kiadtak egy kisebb hibajavító frissítés csomagot, az összes olyan konzolra (PS3, Xbox 360, PS4 és az Xbox One) amire megjelent a játék. A hibajavításokon kívül csak egy változás történt, lecserélték a szivacs textúráját arra, ami a jelenlegi PC-s változatban látható.


A Playstation 3 és Playstation 4 játékosok a frissítés mellé megkapták a Star Wars Classic és Rebels Skin csomagot is, ami már egy éve elérhető az Xbox 360 és Xbox One felhasználók számára. Ezek a skin csomagok megtalálhatóak a Playstation Áruházban 3$-ért.



Változik az egész harcrendszer! Ez már a 15w34-es Snapshot!

Harcrendszer változtatások:
   •  Bevezetésre került a Mojang által "Attack strength"-nek nevezett mechanika.
       •  Egy mérő jelenik meg amikor valamilyen tárgyal támadni szeretnénk.
               •  Ezt a mérőt át lehet helyezni a hotbar és a crosshair mellé, de eltüntetni is el lehet.
               •  A hotbar azon oldalán jelenik meg a mérő, hogy bal, vagy jobb kezes a játékos.
       •  Akkor lehet teljes értékű sebzést bevinni, amikor a mérő teljes.
       •  Az eszközök leírásában megtalálható a támadás gyorsaságának, és sebzésének értéke.
   • "generic.AttackSpeed" attribútum hozzáadva:
       •  (Ez számolja az előbb említett mérő újratöltődési értékét.)
       •  Az alap érték 4.0 (ami 0.25 másodperc).
       •  Kardoknál, csákányoknál és ásóknál 1.25 az érték (ami 0.8 másodperc).
       •  Baltáknál pedig 0.8 az érték (ami 1.25 másodperc).
          (A Mojang azt nyilatkozta, hogy ezek az értékek valószínűleg még nem véglegesek.)
   •  A Sietség hatás növeli a támadási sebességet 10%-al, és a fáradságot csökkenti 10%-al.

Térkép változtatások:
      •  A térképeket most már nagyítani és kicsinyíteni is lehet (1:1 és 1:4 között).
                •  Kicsinyíteni egy nyíróolló és térkép összebarkácsolásával lehet.

Parancs Blokk (Command Block) változtatások:
       •  Három új módot kaptak a Command Blokkok, a színük jelzi milyen módban vannak:
          •  Impulzus mód: (narancssárga):
                 •  Ugyan azon az elven működnek mint az eddigi Command Blokkok.
           •  Lánc mód: (zöld)
                  •  Az aktiválása után a sorban elhelyezett összes Command Blokkot aktiválja.
           •  Ismétlő mód: (kék)
                  •  A parancsot minden alkalommal megismétli, amíg az valamilyen áramot kap.
       •  Új, animált textúrákat kaptak ezek a Command Blokkok.
       •  Változtatható, hogy milyen irányba nézzenek (úgy mint a dugattyúknál és a fatörzseknél.)
       •  Két új Command Blokk beállítási lehetőség:
                 •  "Unconditional".: Alapból ez a beállítás van érvényben:
                      •  Ha ez van beállítva a Command Blokk úgy működik mint eddig.
                 •  "Conditional".:
                      •  Ha ez érvényben akkor a parancsot csak akkor teljesíti, ha az előző sikeres volt.
       •  A "Poweredness" adat címke aktivált módba helyezi a Command Blokkokat.

A zombi és a zombi malacember felemeli a kezét, amikor támadni készül.

Eltávolítva a Giant (Óriás) modell textúrája.
       •  Ez azt jelentheti, hogy az Óriás hamarosan eltávolításra kerül a játékból.

Új "sweepAttack" particale effekt:
       •  Ez egy barna szív alakú particale.
       •  Az összes mob ilyet bocsájt ki amikor kárt tesznek benne.
         
         






Megérkezett a pajzs! Itt a 15w33 Snapshot!

(Megjelent a 15w33b és 15w33c is. Azoknak a tartalmát is itt olvashatjátok.)


Hozzáadva: Lingering Potion (Lappangó Bájital)
       •  Úgy lehet eldobni mint a Robbanó Bájitalokat.
       •  A bájital földet érésekor egy felhő képződik a talaj felett.
       •  Ha azon a felhőn átmegy a játékos, megkapja a bájital hatását.
       •  A felhő sugara másodpercenként csökken 30 másodpercen keresztül, utána eltűnik.
       •  Előállítani a Sárkány Leheletből (Dragon's Breath) és Robbanó Bájitalból lehet.
                 •  Az összes Robbanó Bájitallal össze lehet keverni.
                 •  A Lappangó Bájital azt hatást kapja amilyen a bájitalé volt amivel összekeverték.
       •  Nem halmozhatóak.

Sárkány Lehelet (Dragon's Breath) változtatások:
       •  Megtalálható a bájitalfőzés (brewery) résznél a kreatív eszköztárban.
       •  Használni lehet Lappangó Bájital elkészítéséhez.
       •  Halmozható 64-ig.

Új statisztikák hozzáadva:
       •  "stat.pickup".: Számolja hány tárgyat vettél fel.
       •  "stat.drop".: Számolja hány tárgyat dobtál el.

Új Splash szöveg: "More Digital"

Új tárgy: Pajzs (Shield)
       •  jobb klikk nyomva tartásakor a pajzs a játékos elé helyeződik.
                 •  Csökkenti a játékoson bevitt sebzést.
       •  A pajzs használat során el tud használódni.
                 •  Üllőnél, fadeszka segítségével meg lehet javítani.
       •  A pajzs lehet mindkét kézben egy időben, de nem csökkenti a kapott sebzést.
       •  A játékos nem tud támadni akkor amikor a pajzzsal védekezik.
       •  Barkácsolása:
                                   
                 •  Olyan színű lesz a pajzs amilyen színű gyapjút használsz az elkészítéséhez.
       •  Kombinálni lehet a pajzsokat és a zászlókat. A pajzs olyan színű lesz mint a zászló.
                 •  Mintákat nem veszi át a pajzs, csak egy színű lehet.
       •  Nem lehet elvarázsolni (enchantolni).
                 •  Azonban varázskönyv segítségével lehet Törhetetlenség varázslatot rátenni.


A kardokat többé nem lehet használni védekezésre (jobb klikk) .

Új Scoreboard (Eredményjelző) objektív típusok:
        •  "armor".: Számolja, hogy a játékosnak milyen szintű a páncél csíkja.
        •  "level".: Számolja, hogy a játékosnak hányas XP szintje van.

Bájital változtatások:
        •  A Méreg Bájital I és II csökkenti a Regeneráció Bájital időtartamát.
        •  Az Erő Bájital sebzése 130% plusz sebzésről, 3 () sebzésre változtatva.
        •  A Gyengeség Bájitalának sebzése 0.5-ről, 4 () sebzésre változtatva.
        •  A Robbanó Bájital úgy viselkedik mint a többi lövedék, adagoló használatakor.

Blokk kiválasztása (középső gomb) változtatások:
        •  Túlélő módban a blokkot már az eszköztárból is képes kiválasztani.
        •  Kreatív módban új blokkot ad a kiválasztás után, még ha azon NBT címke is van.
        •  A CTRL+középső gomb gomb megnyomás már nem törli ki a tárgyat.

A mobok "HealF Float" címkéje átnevezve "Health"-ra.

Új "BeamTarget" címke az ender crystal-oknak.

Végzetsárkány (Ender Dragon) változtatások:
       •  A sárkány már használja a korábban hozzáadott végzetsav entitást.
                 •  Hasonló egy tűzgolyó lövedékhez.
                 •  Becsapódásakor olyan lesz mint egy Sárkány Lehelet és felgyújtja a talajt.
                            •  A Sárkány Lehelet úgy viselkedik mint egy Lappangó Bájital.
       •  Az újragenerált Végzetsárkány 500 tapasztalatpontot dob.
                 •  Újragenerálja teljesen az obszidián oszlopokat.

Végzethajó (Végzetvárosban (End City-ben) találhatóak) változtatások:
       •  Nem generálódik egy tökkel a fedélzetén.
       •  A középső vas blokk lecserélve egy tölcsérre (hopper)
                 •  A tölcsér belsejében van egy könyv amit egy bizonyos Searge írt.
                 •  A könyvben ez áll: "We will have something else here soon..."








Itt a 15w32b és 15w32c Snapshot!

Újabb elrendezést kapott a világ választó menü:
      •  Most már hozzá lehet adni ikonokat a világokhoz.
      •  A szerkesztés menühöz hozzáadva egy Reset icon gomb:
                •  A gomb megnyomásával törlődik a kiválasztott világ ikonja.
      •  A szerkesztés menühöz hozzáadva egy Open folder gomb:
                •  A gomb megnyomásával megnyitódik a .minecraft mappa.



Végzethajó módosítás (Végzetvárosban találhatóak):
       •  A hajó fedélzetén jelzőfény helyett tök található meg.
       •  A hajó orránál Végzetsárkány fej generálódik.

NBT Cédulák:
       •  A maximálisan beírható betűk számát 1024-re korlátozták.
       •  Most már működnek spawn tojásokkal is.

A particle effektek jobban optimalizáltá váltak (kevesebb memóriát használnak).
A particle effektek maximális száma korlátozva lett 16384-re.
A F3 menüjében a "P" betű mellett kiírja mennyi particle effekt van lehelyezve körülötted.

Hozzáadva három új objektív típus:
        •  "xp".: Számolja, hogy a játékosnak mennyi tapasztalat pontja van.
        •  "food".: Számolja, hogy mennyire éhezik a játékosnak (0-tól 20-ig).
        •  "air".: Számolja, hogy mennyi ideje van a játékos víz alatt (300-tól 0-ig).

Eltávolítva a Arrow of Splashing tárgy a kreatív eszköztárból.

Shulker változtatások:
       •  A Shulker nem fog teleportálni akkor a NoAI 1-re van állítva.
       •  A Shulker a /tp és a /spreadplayers parancsot használja teleportáláshoz.



Új kinézet!

Szerintem mindenki észrevette akkor, amikor az oldalra jött, hogy egy kicsikét másképp néz ki. Ez azért van mert egy picikét "újra színeztük"! Én nagyon szerettem a régi kinézetet, de már túl öreg volt. A Blog indulása óta volt az előző kinézet (ami sok idő). Eljött hát az idő, hogy modernebb legyen. Az oldalon a hét folyamán még kisebb-nagyobb csiszolások lesznek, hogy jobban nézzen ki, de ez már valószínűleg a végleges változat. Mivel elkészült az új dizájn ezért a szerkesztőink is remélhetőleg több bejegyzést, rövidebb idő alatt fognak publikálni!

Újabb Snapshot érkezett, itt a 15w32!



Végzetsárkány (Enderdragon) változások:
  • Erősített támadást újra végre tudja hajtani amikor egy obszidián oszlop kiiktatásra kerül.
  • Azonnal feltöltődnek a játékosok amikor véget ér a Végzet Savas Támadása.
  • Megszakad az Végzet Savas Támadása amikor a játékos túl távolra kerül.
  • A Végzet Savas Támadása jelentősen megnövekedett és a játékosokat mostantól a szájánál kezdődő 360°-os sugarú körben sebzi.
  • A Végzetsárkány vissza fog repülni a portálhoz mielőtt meghal.

 


Hozzáadtak új funkciókat a világ választóhoz:
  • Mostantól minden világnál mutatja, hogy melyik verzión volt utoljára játszva. Ha a verzió régebbi mint a 15w32, akkor az "Unkown" (Ismeretlen) felirat jelenik meg.
  • Az a világ ami nem volt megnyitva az 1.9-es snapshotok valamelyikével, akkor a világ neve mellet meg fog jelenni egy felkiáltó jel. Ha a felkiáltójelre ráviszed a kurzort akkor ki írja, hogy: "Don't forget to backup this world before you load it in this snapshot." (Fordítás: Ne felejts el biztonsági mentést készíteni a világról, mielőtt betöltöd ebbe a snapshot-ba.).




Új statisztika: sneakTime
  • Számolja, hogy a játékos hányszor nyomta le az "osonás" (Shift) gombot.



Változtatások a Moboknál:
  • A creeper, a csontváz és a zombi közelebb jön ha észreveszi, hogy mob fejet viselsz.



Láthatatlanság alatt a játékos megjelenik third-person (F5) módban és az eszköztárban is.



Néhány hiba javítás.


forrás: Minecraft Gamepedia

Szerver fájlok letöltése:

15w32a Snapshot Szerver fájl




Az első 1.9 Snapshot: Itt a 15w31!

A Mojang július 29-én napközben szabaddá engedte a következő Snapshotot, ami az 1.9-hez tartozik. Sokan azt gondolták, hogy az 1.9-et az idei MineCon-on jelentik be. Ami végülis megtörtént, hisz rengeteg képet mutattak az új frissítésről a MineCon-on, de úgy tünik a Mojang csak most érezte annak az idejét, hogy megmutassák a nagyérdeműnek.

Íme a 15w31a Snapshot! (Azóta megjelent a 15w31b és 15w31c, ami szinte ugyan az, csak több hibajavítás került bele.)



Új fajta étel: Cékla (Beetroots):
  • A céklát ültetéssel lehet kinyerni, amihez magok vannak. (Egyenlőre kérdéses, hogy hol lehet találni majd magokat.)
  • A cékla megérési ideje azonos a többi zöldségével.
  • A céklából lehet Cékla ragut (Beetroots stew) készíteni.
  • A céklát fel lehet használni piros festék készítéséhez.


Új varriációja a köveknek: Lila Kőblokkok:
  • Ugyanúgy viselkednek mint a többi kő blokkok, csak lilák.


Új opció: Megváltoztatható, hogy a karakter jobb, vagy bal kezes legyen.


Új opció: Kettős tárgy használat
  • A tárgyakat mostantól két kézbe lehet venni (lásd az alábbi képeken).
  • Csak az aktuálisan beálított kézzel lehet cselekvést végre hajtani, tehát nem lehet, például két kézzel harcolni.
  • A másik kéz nem látható a képernyőn amikor nincs használatban.
  • Tárgyak felcserélése a két kézben. Alapértelmezett billentyű: F
  • Hogyha a fő kézben tartott tárgynak nincs jobb kattintásos cselekvése, a jobb klikk a másik kézben lévő tárgyat aktiválja.
  • Az íjakat lehet használni még akkor is ha van valami a másik kézben.
  • A másik kéz slotja a hotbar azon oldalán jelenik meg, amelyik oldalon a másik kéz található.


Új eszköztár (inventory) slot: Megadható, hogy melyik tárgy legyen a másik kézben.


Változások a tárgyak működésében:
  • Különboző modellek és textúrák más sebzési értéket, halmozási méreteket és (talán) új tárgy állapotokat kapnak.
  • Átdolgozzák az órát, az iránytűt és mindent aminek van durability bar-ja.
  • A nyilak más tulajdonságot kapnak, hogy milyen meszire lehet felhúzni őket.
  • Modelleket egymásba lehet rakni a BlockState attribútum segítségével.
  • Jobb elfordulási és elforgatási mozdulatok kezelése és baloldali támogatás.

Az összes blokkot le lehet renderelni a sisak helyén.


A boton lévő répát meg lehet enni.


Változások a íjakban és a nyilakban:
  • A nyilakat el lehet varázsolni különboző hatásokkal. Azonban ezek nem nagyon okoznak nagyobb sebzést. (Az elvarázsolt nyilakat meg lehet találni a kreatív eszköztárban külön tárgyként.)

A páncél tárolók (armor stands) mindkét kezébe lehet rakni tárgyat.


Mob Al változások:
  • A csontvázak kaptak íj felhúzási animációt.
  • A pályakészítők beállíthatják, hogy a csontváz elvarázsolt nyílakkal támadjon-e.
  • Néhány zombi úgy spawnol, hogy bal kezes.

Hozzáadva a pathway (gyalogösvény) blokk:.
  • Létrehozni úgy lehet, hogy ásóval jobb klikkelni kell a fű blokkra.
  • Gyengéd érintés varázslattal ellátott ásóval, jobb klikkeléskor füvet is dob.


Végzetsárkány (Enderdragon) változások:
  • Módosítva a Boss Bar néhány eleme.
  • Több végzetsárkány is lehet, de csak az első megölésekor kapod meg a végzettojást.
  • A Végzetsárkány jobban védi az Endercrystal építményeket.
  • A Végzetsárkány képes felgyújtani és bájitalokat szórni.
  • A sárkány legyőzésekor megkapod a Végzetsárkány fejét.
  •           Ez a fej vöröskő hatására kinyitja a száját, és futás közben is mozog a szája.
  • A Végzetportál lila jelzőfényt lő ki, amikor a portál aktiválódik.

Végzet Város (End City):
  • A Végzet Város egy Dungeon féle, faház-szerűség ami végkőből készül.
  • A Város lakója/örzője egy új mob a Shulker.



Új blokk: Végzetkőtégla


Új tárgy: Végzet Pálca (End rod)
  • Elhelyezhető vertikálisan és horizontálisan is.
  • Fényt és fehér particale effektet generál.

Eltávolítva/Áthelyezve a Super Secret Settings (Szuper Titkos Beállítások).

A Végzetszemet el lehet dobni kreatív módban.

Javítva néhány hiba.
forrás: Minecraft Gamepedia


Szerver fáljok letöltése:

15w31a Snapshot Szerver fálj

15w31b Snapshot Szerver fálj

15w31c Snapshot Szerver fálj





Megvan ki rendezi a Minecraft Filmet!

A Mojang a hivatalos weboldalán (mojang.com-on) jelentette be, hogy már dolgoznak azon a filmen, ami a Minecraft világát dolgozza fel. Egyenlőre azonban semmi mást nem közöltek mint, hogy megtalálták ki lesz az egész estés film rendezője.


A képen látható Rob McElhenney lesz az. Egyébként, Rob ott volt a Minecon-on is, csak senki nem tudta akkor, hogy ő lesz a film rendezője.

Minecraft: Story Mode, már előzetes is van.

Még tavaly jelentette be a Mojang és a Telltale Games, hogy egy közös játékon dolgoznak, ami a Minecraft Univerzumában játszódik. Akkor nem sokat árultak el, arról, hogy a játék miként, vagy hogyan fog felépülni, azonban most a Minecon-on megosztottak az emberekkel egy hivatalos ismertetőt, és egy másfél perces előzetest.


Az előzetesből kiderül, hogy az, hogy a játék öt epizódból tevődik össze, mint a Telltale Games összes többi játékánál. A megjelenésről pedig semmi pontos időpontot nem adtak. Azonban, az előzetes eléggé vegyes értékelést váltott ki a közösségből. Sokak szerint értelmetlen történetet adni a Minecraft-nak, pedig ez abszolút nem így van. Ez a játék ugyanis egy teljesen független történeten alapul. A játék semmit nem tesz hozzá és semmit nem vesz el a Minecraft történetéből.

"A játékos Jesse-t irányítja, akit Patton Oswalt szólaltat majd meg. Ő és barátai a legendás Order of the Stone tisztelői, a négy kalandornak, akik legyőzték az Ender Dragont. Ezek a tagok olyan híresek, hogy úgynevezett Enderconok szerveződnek köréjük. Az egyik ilyen folyamán jönnek rá Jesse és barátai, hogy valami nincs rendben, sőt, kifejezetten rettenetes. Elszabadul a terror, és hogy a világ megmenekülhessen, Jesse-éknek fel kell kutatniuk az Order of the Stone-t." - Forrás: PC Guru Online