Az Éhezők Viadala Magyar Szerver

Na sziasztok én Andry vagyok remélem néhány ember még emlékszik rám. Mostanában közbejött néhány dolog, de remélhetőleg most már aktívan tudom folytatni a bejegyzések írását. A mai témánk a TT Gaming új szervere(A Lost RP megszűnt) lenne, és hogy mért ezt a szervert mutatom épp be? A folytatásból megtudhatjátok.

















Nos akkor kezdjük is az elején. Régebben a TT Gaming beküldte ide a Lost RP szerver ajánlóját. 1-2 héttel később én felnéztem a TS Szerverükre, hogy jelentkezzek egy kis RP-re. Egy-két nap után sikeresen tudtam beszélni az egyik adminnal, így megtudtam, hogy megszűnt a szerver. Utána többször is megfordultam a TS3 szerveren(ip lentebb) és mindig jókat beszélgettünk, főleg a nyílt napon kezdtem rendesen beszélni Pityővel az egyik adminnal. Egy idő után VIP rangot kaptam, majd megtudtam pár nappal korábban, hogy lesz egy új szerver amilyen csak külföldön volt eddig, és szintén egykét nappal később, pedig kiderítettem, hogy egy teljesen automatizált "Az Éhezők Viadala" szerver lesz. Mellesleg ne tévesszen meg senkit a név, mert jelenleg 6 különböző aréna van köztük több saját készítésű. Természetesen beküldték volna a szervert ígyis úgyis ide, de így megkönnyítettem a munkájukat plusz szerintem a szerver érdemes is arra, hogy
bemutassam. Ennyi volt a történet, hogy miért is írok a szerverről. Most jöjjön a tényleges bemutató.

Szóval amint bemész a szerverre egy szép kis spawn vár ahol a szokásos bejelentkezés, regisztrálós módszer van. Majd találsz egy táblásort, ahol lehet csatlakozni a különbözô arénákhoz. Jelenleg azt hiszem 5 van, de lehet mire ezt olvassátok már jóval több van. Mellette kiírja, hogy milyen fázisban van a játék, lehet épp meccs közbeni, várakozási vagy épp kezdődő. Alatta, pedig, hogy hányan játszanak, haltak meg és, hogy hány személyes az aréna. Mindegyik 12-20 főig terjedhet. Szintén mellete ott vannak az éppen játszó(fekete színnel) és a meghaltak(fehér színnel) nevei is. Amint belépsz egy arénába egyelőre nem mozoghatsz és nem látsz senki mást se. Mikor megtelik az aréna akkor 10 másodperc múlva kezdődik a menet és lehet középre rohanni, hogy elszedd a többiek elől a cuccokat amik mindig véletlenszerűen töltődnek fel. A meccs elején 16 másodpercig senki sem bánthat senkit. A ládákban lehetnek lánc/bőr/arany/vas páncélzatok, ételek, véggyöngyök, fa/vas/arany kardok és nyilak. A pályán elrejtve is találhatóak ládák amik szintén véletlenszerűen töltődnek fel és hasonló tárgyak vannak bennük is. Aztán már rád van bízva, hogy mennyire leszel jó.

Alapvetően a szerver ötlete és kivitelezése nagyon jó, egy apró dolgot kivéve. A spam legutóbb hatalmas mértékben volt, de igyekszenek az adminok megoldani az gondokat. Addig is kikapcsolhatjátok a chatet.

Akkor jöjjenek az IP-k és egyéb dolgok:

IP: 178.238.223.56:25567
TS3 Szerver: progamehost.hu:9988
Facebook oldaluk: https://www.facebook.com/ttcsapat
Bemutató videó





No, sziasztok én Andry voltam és a velő legyen veletek.
Újabb bejegyzés
« Elöző bejegyzés
Régebbi bejegyzés
Következő bejegyzés »
14 Megjegyzés
avatar

Nem működik :( Miért nem, találok egy MAGYAR HUNGER GAMES, TÖRT, BLOKKTÖRŐS szervert sem? A minecraft legjobb élvezete ez... és sehol nincs, ez lett volna csak nem működik a szerver :(

Válasz
avatar

szintén nem megy a szeró

Válasz
avatar

miért nem megy a szerver?

Válasz
avatar

Hát.. igazából nekem se...

Válasz
avatar

nekem se megy én csak éhezők viadalán szerveren szeretnék játszani :'(

Válasz
avatar

Empirecraft!!!!!
azon van csak nem blocktörős sajnos

Válasz
avatar

nem megy :( hát ez fail pedig hungergamesezni akarok

Válasz
avatar

Nekem se megy! De én bármire mennék csak ne egyedül legyek tudtok jot?

Válasz
avatar

nem megy :( miért???

választ

Válasz
avatar

Nem megy nekem se

Válasz
avatar

nem megy....

Válasz