TekkitHUN - A magyar tekkit szerver



Most pedig, egy régen látott poszt sorozat folytatása következik: A (heti) szerver ajánló. Valószínűleg ti is  találkoztatok mostanában a Tekkittel, mint Mod csomaggal. Utóbbiakban több YouTube videós is elkezdett ezzel foglalkozni, és csaknem mindegyikőjük pozitív visszajelzésekkel játszotta.
Most egy olyan szervert szeretnék bemutatni nektek, ami ezzel a Tekkit féle mod csomaggal fut. Mindenek előtt el kell mondanom, hogy erre a szerverre kizárólag eredeti, megvásárolt játékkal tudsz felcsatlakozni! Ennek néhány okáról lentebb.

Ez a szerver nem más, mint a TekkitHUN   A szerver közössége példás, teljesen megértő, segítőkész adminok és moderátorok várnak, szinte bárhol építhetsz, nincsenek lapos telkekre osztott map szakaszok, viszont van lehetőséged városban lakni, sőt még várost alapítani is.

Most pedig, hogy miért is online a szerver:
Aki  már ismeri valamennyire a tekkitet, az tudja, hogy sokkal, de sokkal jobban le terheli a szervert, mint egy alap, vagy Bukkitos szerver. Minden mozog, minden dolgozik és ehhez nem gyenge szerver kell. Az egyik ok itt jön: Egy tekkit szerver, fusson az bármilyen szervergépen sok játékos alatt iszonyatosan laggolni fog.

Másik ok pedig a trollok. Sima szervereken kiüt egy pár blokkot a házadból, esetleg elvisz pár gyémántot a ládádból, de ezek a tekkites dolgokhoz képest nagyon könnyen pótolhatók. Itt néhány dolgot csak összerakni rengeteg idő, nemhogy a nyersanyagot megtermelni hozzá. Igen, van olyan plugin itt is, ami logolja a blokkok szerkesztését, vagy hogy ki nyúlt bele a ládába, de senki sem szeretne órákig várni egy dolgára sem. (Ja és még annyit, hogy ha ComputerCraftban írsz egy programot, akkor ha azt a gépet kiütik elveszett a gépről minden...)

Remélem kellő képen meggyőző volt a leírás, de ha mégsem csak gyere fel a szerverre, nézz szét és garantáltan maradni akarsz!

Ja és WorldAncoron kívül SEMMI nincs letiltva :)

Szerver IP: 82.96.119.101:25665
Dynmap: http://82.96.119.101:25666/



Újabb bejegyzés
« Elöző bejegyzés
Régebbi bejegyzés
Következő bejegyzés »
18 Megjegyzés
avatar

El van irva a szerver ip

Válasz
avatar

Köszönjük a bejelentést, javítottuk a hibát!

Válasz
avatar

van még hely a Configosnak???

Válasz
avatar

Miért van az hogy tekkit shafterbe betudok lépni de eredetibe nem?

Válasz
avatar

Nem tudok fellépni a szerverre az irja failed to verify username mit kéne csinálnom ohgy fel tudjak lépni?

Válasz
avatar

Szeretsz Tekkitezni??? Igen???
Akkor vár téged az Excalibur Tekkit Szerver.

Verzió: Tekkit 3.1.2

Szerver ip: excalibur.szervere.eu

Rengeteg újdonság Hetente újítások.

Élvezetes közzösségi játékrendszer.

Telek rendszer

Survival World / Falu, Város, Megye Rendszer.

Több információért látogasd meg a Weboldaluk, tölsd le akár a Kliensünk és várunk a szerveren.

Web: http://excalibur.szervere.eu/

Nehabozz!

Válasz
avatar

valaki tudna segíteni ??????? nem elhet felmenni sima tört tekkitel csak tekkitshafterrel azonban a tekkitshafter most valamiért nem akar elmenni pedig nemrég még elment lehet hogy a fájl rosz ? minden esetre ha megcsinálná a szerver tulaj úgy hogy fel lehessen menni sima tört tekkittel vagy valaki tudna adni 1 olyan linket a tekkitshafterhez ami garantáltan müködik azt meg köszönném

Válasz
avatar

Most indult nemrégiben egy tekkit szerver 0-24-es.
CSAK AZ OLYAN ITEMEK VANNAL LETILTVA,amenyekkel duplázni lehet,viszont folyamatosan fogjuk letiltani az itemeket ha nem megfelelően használjátok!
Red Matter furnace,black hole band van csak letiltva!
Az ip:s3.dl-hosting.net:25569

Üdv.:MagmaCraft Tekkit

Válasz
avatar

"...a szerverre kizárólag eredeti, megvásárolt játékkal tudsz felcsatlakozni!"

Válasz
avatar

Sziasztok!
Nekem írja, hogy 0/27... igen, de nem enged fel! Azt írja, hogy: End of stream!

Válasz
avatar

Nekem mindig End of streamet ir ki

Válasz
avatar

Nekem Nem indul el a szerver pedig eredetis vagyok, Azt írja ki, hogy Can't Reach Server" lehet, hogy új verziója van a tekkitnek? O.o

Válasz
avatar

server-factorytekkit.tk szero ipé

Válasz
avatar

Én technic platforman megyek fel de azt irja h Server starting please reconnect

Válasz
avatar

Sziasztok!
Szeretnék bemutatni egy Tekkit Classic szervert.
A szerver neve: M.B.H. Craft Tekkit Classic Szerver.
Verzió: 1.2.5 tört verzió.
50 slot
IP: ip.mbhcraft.eu:25566
Weblap: www.mbhcraft.eu
A szerveren védhetsz le területet maximum 100x100-asat.
Levédheted az összes Tekkit modpack gépet.
A weblapon megtekintheted a tiltott itemeket.
A Dark Matter és Red Matter cuccok az alapvilágból ki vannak tiltva, de van egy bányászvilág ahol ezek is engedélyezve vannak.
A quarry is ki van tiltva az alapvilágból, de a bányászvilágban azt is használhatod maximum 5db quarry-d lehet egyszerre.
Várunk sok szeretettel!
Jó játékok kíván az M.B.H. Craft Team

Válasz